Az utóbbi 3 hétben Ádám kissé koránkelő lett, ami azt jelenti, hogy általában 4:20 és 4:30 között, ritkább esetben csak 5:10 és 5:25 között ébred, s jön át hozzám azonnal. Itt aztán dobálja magát, szenved, nyűgösködik, nyugtalan, sír, zajong, üt, rúg, nyafog, harap is olykor... Ilyenkorra általában annyira vagyok fáradt, hogy egy szó gépelése közben simán elalszom. Múlt éjjel haladtam egy hatalmasat, mert végre pihentem egy nagyot! Este 1/4 11 körül elaludtam, egyszer úgy 3/4 2 körül felnéztem, de végül aludtam tovább egészen 5:20-ig, amikoris megjelent az én drága, másodszülött kicsi fiacskám. Na onnantól csináltam megint megállás nélkül a dolgomat, így mostanra ismét "kissé" fáradt vagyok.

Mivel ezen pár sor bepötyögése közepette háromszor aludtam el, most megyek fürdeni, aztán lefekszem, hátha szerencsém lesz ma éjjel is.

A péntekről azért pár sor (hátha még kibírom):
Ádámot reggel 9-kor beadtam a bölcsibe, elmentem vásárolni, aztán irány haza, kipakoltam a szatyrokat, nekiláttam a húsok megpucolásához, elrakásához, majd irány vissza Ádámért a bölcsibe. Oda már plusz réteg ruhákkal indultam, s egy nagy szatyorral. Nagyon hamar elaludt ismét Ádi, úgyhogy útrakeltem, s elmentünk a Pennybe. Ha már arra jártunk, a patikába is beszaladtunk, ahol ismét nagyot segítettek rajtam, azóta szinte teljesen helyre jöttek az ujjaim a kezemen (hetek óta folyton szétrepednek, véreznek, s igen fájnak, semmi nem használt rájuk). A Pennyben persze ismét túlpakoltam magam, úgyhogy a villamoson utazók közül páran komolyan megsajnáltak, s segítettek Ádámot és a cuccaimat fel- és lepakolni. Aztán lerakva itthon a cuccot indulhattunk is szinte Mátéért. Játszott az oviban nagyon, nem akart eljönni. Végül elédesgettem, s elmentünk Anyuékhoz. Egész héten azt hallgattam, hogy a Papához, Nagyihoz akarok menni. Hát most megvolt az öröm! Fürdésre jöttünk haza.

Máté olyan, mintha egy csapat ördög vette volna birtokba az eszét és a testét! Folyton bántja a testvérét, nekem felesel. Ma még a fenekét is elvertem. A legszebb az volt benne, hogy bár azért kapott, mert az öccsét bántotta, Ádám vígasztalta öleléssel, s Ő törölte le Máté könnyét az arcáról.

Ma szuper napunk volt!

Reggel ugyan 1/2 5-kor keltünk ismét Ádámnak köszönhetően, ezzel együtt jó volt minden. 6-kor felöltözve a konyhában csücsült a két kiskrapekom, várva a reggelit, aztán öltöztünk, 3/4 8-kor pedig útrakeltünk. Bementünk az oviba, majd Ádámmal átszaladtunk a patikába (ezúttal csak és kizárólag a D-vitaminért, amit ugye Ő szed még kétnaponta), aztán a zöldségesnél vettünk 2 szem almát (merthogy gyümölcs van a bölcsiben, s kérik). Mire végeztünk ezen teendőkkel, máris 3/4 9-felé közeledett az idő, úgyhogy a bölcsi felé vettük az irányt. 9-kor levetkőzve, átöltözve indult Ádám a csoportba az átadóból. Vissza nem nézve törtetett a gyerek és játékok közé, majd gyors megbeszélés után abban maradtunk, hogy be sem megyek ma egyáltalán, kiülök az átadóba, s szólnak, ha gond van. Ádámnak szóltam, hogy: Szia Ádi! Anya elmegy! Ő integetett, majd szaladt tovább. Jól érezte magát, még a szomszéd szobában zajló eseményekbe is betársult. A két szoba között kis kerítések zárják el egymástól fizikailag a gyerekeket két csoportra, hogy könnyebb legyen figyelni rájuk. Zsuzsa néni mondókázott az Övéivel, Ádám a kiskerítés innenső felén figyelte, majd nagyon hamar bekapcsolódott, ami azért is vicces, mert még ugye nem beszél. Viszont a dallam és ritmusérzéke fenomenális, így elég könnyen ment a dolog. A tízórainál ügyes volt nagyon, aztán jött a doktornéni a bölcsibe, megvizsgálta Őt is, nem volt ott sem gond, majd jött az ebéd, amikoris állítólag egyedül is evett, s a csoportban Ő a legtöbbet. Rakott karfiol volt, s amit szedtek nekik (egyformán kaptak egy-egy nagyobb kockát belőle) mind megette, majd repetázott is, végül megevett egy egész banánt, némi almát és némi kivit levezetésképpen. Az ebédhez tálalt tea nagy része ugyan az ölében kötött ki, de sebaj! Ez legyen a legnagyobb probléma most és máskor is!

Máté a héten nem ette, itta le magát, nem vizezte össze a ruháját, ahogy szokta. Máskor ilyenkorra már 3 váltás cuccot biztos hazahoztam egy hét alatt, most semmi!

Délután jót tettünk másokkal. Tegnap Marci felült Máté mögé a szánkóra, s nagyon boldogan csücsült mögötte, ugyanis neki nincs szánkója, cserébe 5 tesója van, s úton van a hatodik! Úgy éreztem, hogy muszáj nekik adnom azt a szánkót, amit apjuk talált úgy 3 hete lent a kuka mellett kitéve. Letakarította, addig az én fiaim sem ültek rá, majd ma elvittük. Nem minden úgy történt, ahogy én igazán szerettem volna, de miért is lenne minden úgy! Mindegy, ezt most hagyjuk, talán máskor egy másik bejegyzésben írok róla bővebben, most maradok a jónál. Marci ugyan akkor még nem tuda, de a tesói igen, mert együtt jöttek Anyukájukkal Marciért. A két nagyobb fiú sírva ölelte Mátét örömében, alig akarták elhinni. Marci Anyukája is elérzékenyült, de lelkére kötöttem, hogy nem megbántani akartuk vele, csak örömet szerezni a fiúknak, s nagyon megkértem, hogy semmiféle viszonzáson ne törje a fejét! Jó érzés volt adni! Jó érzés volt örülni látni másokat, jó érzés volt Mátét adni látni, s remélem, hogy a továbbiakban is lesz ilyenre sok-sok példa, mert ha nekünk sincs sokszor hó végén kenyérre való, vannak nálunk sokkal rosszabb körülmények között élők, s jó tudni, hogy egy-egy aprósággal én is segíthetek néha másokon!

Hazatérvén a Szomszéd Asszonnyal beszélgettünk pár mondatot, aztán becsöngetett egy régi-régi ismerős, akin meglepődtem, de Ő is rajtam. Közvélemény kutató, már annó is az volt. Utána vacsiztattam a fiúkat, s kissé kitoltam a fürdés idejét, ma 1/2 8-kor ültettem Ádámot a kádba. Utána Ő mient a Apjához a konyhába a székébe csücsülni, s fürdettem Mátét is. Jó alaposan megkentem a bőrét, mert iszonyú száraz ebben az időben neki.

8:29-kor jöttem ki Tőlük, addigra Ádám már aludt persze, Máté viszont még nem nagyon volt álmos, így vagy 3 mesét biztos elmondtam neki. Aztán ott hagytam.

Most pedig fürdök, s fekszem, mert kiesek a fotelből, olyan fáradt vagyok. Ezt a bejegyzést csukott szemmel írtam, remélem, nincs tele hibákkal, s nem aludtam tán bele egyetlen mondatba sem.

De még a saját gyermekeim esetében is: bár vezethetem őket, segíthetek nekik, remélhetőleg erkölcsi leckéket adhatok és talán követésre méltó példát is, de azt nem várhatom el, hogy azzá legyenek, amivé szerintem válniuk kellene.
/Dr. Wayne Dyer/

Eltelt a harmadik napunk is a bölcsiben. Eddig ez volt a legjobb, márcsak azért is, mert tornaszobában voltak a gyerekek. Ma 1/2 10-re mentünk, 1/2 11-ig voltam Ádám mellett, aztán kiküldtek a folyosóra várakozni. A tízórainál már nem én segítettem, meghúztam magam a fal mellett, s onnan néztem lopva, hogy issza az almalevet, amit kaptak. Az ebéd előtti pelenkacsere, mosakodás és maga az ebédeltetés is nélkülem telt. Ádám talán 3 alkalommal keresett még a tornaszobában, de semmi elkeseredés nem volt, játszott tovább, miután közölték vele, hogy majd jövök. Ebédnél szintén nem volt gond, a levesből és a meggyszószból is kétszer evett! Hazatérvén ismét ágynak dőlt, főként, hogy reggel ismét 1/2 5-kor kelt a drágám. Hazaérkezés után 10 perccel már aludt. Holnap 9-re megyünk, kíváncsian várom.

Összességében eddig a mai nap volt számomra a legmegnyugtatóbb, azzal együtt, hogy a tornaszobában volt pár baleset, melyeknek egy részét saját szememmel is láttam. Futkorászás közben "néha" egymásba csapódtak főleg a fiúk, s bizony keletkezett nem kicsi púp is a buksikon. Ádám is részesült egy ilyenben, de mivel épp bent voltam, kaptam engedélyt, hogy az Arnica-ból adjak neki, ezáltal Ő volt az egyetlen, akinek nem puklisodott fel a homloka, bár rögtön a baleset után úgy tűnt, neki is fel fog.

Ez a tornaszoba (Ádám háttal a bal felső sarokban a zöld elem előtt):

Tízórai (kis segítséggel Zsuzsikától):

Mivel az utóbbi időkben túlnyomó részt a rossz dolgokról számoltam be, úgy gondoltam, megemlítem a ma délutánt, hogy végre valami jó is következzen.

Az eredetileg holnapra megbeszélt tanácsadáson való megjelenést ma délben átrakattam a mai tanácsadásra. 1/4 4-re mentünk, s talán mondanom sem kell már, hogy 1/4 5 volt, mire kijöttünk, pedig mi csak pár percet töltöttünk bent a doktornéninél. Utána mentünk Mátéért az oviba, így 3/4 5 körül járt az idő, amikor kijöttünk az oviból. Zsomiék még az ovi előtt hócsatáztak apukájukkal, Máté társulni szeretett volna hozzájuk, s úgy voltam vele, hogy ám, legyen! Ha dolgozni fogok már, úgysem lesz nagyon lehetőség rá, hogy játszóra menjünk ovi/bölcsi után, hogy télen hógolyózzunk, hócsatázzunk, szánkózzunk hétköznapokon. Használjuk ki az időt, a lehetőséget, hogy most bűntetlenül megtehetjük! Amúgy is úgy szól a mondás ugye: Carpe diem! Hát én döntöttem, s nem hagyom magam letéríteni az általam kitaposni kezdett ösvényről senki által! Végig megyek rajta, a mának élek, leginkább a gyerekeimnek élek, annak a két kisembernek, akik körül forog minden gondolatom, minden érzelmem és minden percem! Fogantatásuk óta sokszor mondtam már: Ezek az idők soha nem jönnek vissza, ezek az idők pótolhatatlanok, és hiszem, s tudom, hogy valóban így van! Ezért egy jó ideje már sokkal türelmesebb vagyok mindenben, ami velük kapcsolatos, és méginkább igyekszem azt elérni, hogy valóban körülöttük forogjon minden percem! Úgy főzök, hogy közben Ádámmal rajzolok, Mátéval kirakózok vagy memóriázok, közben zenét hallgatunk, énekelünk, mondókázunk, vagy éppen meséltetem Mátét (ha kedve van mesélni) az oviról. Ez így jó, így boldog vagyok! Na azért néha jó lenne, ha nemcsak egy kedves Ismeretlen Ismerős (egyik kommentelő olvasómra gondolok, Gabi RÁD!!!) visszajelzései lennének számomra pozitívak, hanem valaki a közvetlen környezetemből is értékelné törekvéseimet.

Persze ha belegonolok, az utóbbi pár évben bekövetkezett negatív változások az életemben hoztak sok-sok pozitívat is. Sokkal türelmesebb és megértőbb vagyok (legalábbis ezerrel próbálok az lenni) a fiúkkal, s bár Anyuval soha nem volt rossz a kapcsolatunk, az utóbbi időkben olyan közel kerültünk egymáshoz, mint még talán soha! Ez jó! Nagyon jó! Belőle nyerek erőt, meg persze Móniból, aki nélkül szintén nagyon elveszett és sokszor magatehetetlen lennék, s most már Gabiból, aki nem is tudja talán, mekkora erőt adott az a pár sor, amit a minap írt ide kommentként nekem! Ezúton is csak megköszönni tudom, végtelenül hálás vagyok érte, s kicsit meg is nyugtat, hogy egy számomra ismeretlen ember így nyilatkozik rólam! Visszaadta az önbecsülésem egy részét, ami már-már kezdett teljesen kihalni belőlem! KÖSZÖNÖM GABI!!!

A délutáni eseményeket folytatva (mert ugye ez az eredeti témám, csak kissé elkalandoztam): Máté betársult Zsomiékhoz a hócsatába, aztán közösen araszolgattunk a pékség felé, mert mindannyian odaindultunk az oviból. A pékhez menet vettünk fel némi aprópénzt, hogy legyen miből kenyeret venni a héten, aztán vettünk némi vacsorának valót (ezúttal a lustát játszottam el, mert a délutáni tanácsadás végett a főzést kihagytam /ma is/), aztán betértünk még egy üzletbe, s végül 6 órára értünk haza. Némi csúszással álltunk neki vacsorázni, majd fürdés következett, s 8:10-kor úgy jöttem ki a fiúk szobájából, hogy Ádám már hosszú percek óta aludt, s Máté is nagyokat ásított, s igyen kereste a helyét.

Az elmúlt napok nemalvásának köszönhetően mostanra már én is fáradt vagyok. Holnap délután szemészetre kell mennünk Ádámmal, mert még egy hónapja sokat hunyorgott, így kértem időpontot. Biztos, ami biztos, megnézetem. Az asszisztensnő ugyan azt mondta, hogy a hunyorgásnak általában pszichés oka van, de természetesen inkább vigyem el, megnézik.

Szóval a délutánunk nagyon jól telt! Ádám csak úgy 20 alkalommal dobta le magáról a csizmát és a zoknit is a babakocsiban ülve, viszont nyugton volt, nem utálta most a kocsit, s a helyzetet sem, hogy benne kell lennie. Máté boldogan játszott, jó volt ilyen felszabadultnak látni! Kicsit furcsa volt ugyan, amikor Zsomi apukájának úgy szólt, hogy: Apu! De ennek én tudom az okát... A vacsi nyugton és csendben zajlott, a fürdés szintén példás volt. A pizsi húzás viccesen történt, mert mindkét fiú az ölembe ült még törölközőben, s nem akartak tágítani. Ha valamelyiküket letettem az ágyra, rögvest sírni kezdett, így gyorsan sztereóban öltöztettem őket, majd ugye jött a mese, s az alvás.

Több ilyen nap kellene, úgy érzem!

Kezdem úgy, hogy az első felvonás horrorisztikus beállítottsága után ma egy sokkal vidámabb, megnyugtatóbb, kellemesebb rész várt bennünket. Elhatároztam magam még tegnap hazatérvén, ma azzal indítok, hogy tiszta vizet öntök a pohárba, elmondom a problémáimat és érzéseimet, de csak és kizárólag tényként vázolva. Szavaim meghallgatásra kerültek. Önmagában annak a ténynek örültem már, hogy figyeltek rám a gondozónők, amikor elsoroltam, hogy a tegnapi nappal kapcsolatosan mi a meglátásom, s hogy ennél jóval több információra vártam volna, mint amit tegnap kaptam. Ma egész délelőtt beszélgettünk, elmondhattam Ádámról azokat a dolgokat, amiket én fontosnak tartok, amiket úgy gondolom, hogy az egész nap vele lévő embereknek tudni illik, tudni KELL ahhoz, hogy Ő jól érezze magát! Ugyan az üzenőfüzetbe kértek jellemzést a gyermekről, kérték a szokásait felsorolni, de oda csak a lényeg fér, nem ereszthetem bőlére, mert akkor neki sem állnak elolvasni. (mellesleg így is két oldalt írtam róla)

Az ebéd volt tegnap az a dolog, ami abszolút kiverte nálam a biztosítékot, ma ez így történt:
Egy jóval nagyobb előkét kaptunk Ádám nyakába. Egy kanalat kaptunk, azt is én. Ádám leült szépen az asztalhoz, s mivel nem volt számára hívogató tényező az asztalon a keze ügyében, gyönyörűen csücsülve egyetlen maszat nélkül megevett 2, azaz kettő púpos tányér tökfőzeléket párolt husival, közben és utána ivott egy jóízűt, majd evett 4 gerezd almát. Elégedetten állt fel aztán az asztaltól, én is nagyon boldog voltam, mert ma nem kellett azon izgulnom, hogy vajon összevagdossa-e magát a kezéből kicsúszó pohár szilánkjaival, hogy merre borítja le az ebédet, hova folyatja ki a kanalából a szájába szánt, de soha oda nem érő falatokat...

Távozáskor megköszöntem a gondozónők mai napon tanúsított hozzáállását, Ádám pedig öleléssel jutalmazta azt Zsuzsika felé, mert átkéretőzött hozzá az ölemből kifelé jövet a csoportból.

Egyébként nem alázatosan, de érthetően a tudomásukra hoztam, hogy nem kötekedésként kérdezek és mondok bármit, hanem a gyerekemnek és nekik is a legjobbat, legkönnyebbet szeretném biztosítani. Ma úgy érzem, sikerült! A többit majd meglátjuk!

Reggel elszaladtam a Lakásszövetkezet irodájába, kértem egy Alapszabályt amiben mellesleg a házirend is benne van. Ezen kívül az ügyvédek már mozgolódnak, s a Lakásszövetkezet ELNÖKE is arról biztosított, hogy NEKEM VAN IGAZAM, S MEGKÉRT, SZÓLJAK, HA TUD BÁRMIBEN IS SEGÍTENI, VAGY HA TÉNYLEG FELJELENTÉST TESZ EZ A KÖCSÖG, MERT RÖGTÖN LÉP, S ELINTÉZI, AMIT KELL!!!

Most pedig öltözünk, s megyünk a bölcsibe..

Végre Ádám meggyógyult, így nem volt akadály előttünk elkezdeni a bölcsődét.
A napunk úgy indult, hogy Mátéval leszaladtam az oviba (szerencsére a pénteki eseményeket mára elfeledte, legalábbis a "fenyegető" kiabálást, miszerint soha többé nem akar oviba menni), s jókedvűen szaladt be a csoportba játszani. Ildi néni és a gyerekek örültek neki, s ott volt a legnagyobb cimbora is, Bazsi.

Oviból elszaladtam kifliért, aztán haza. Ádám holmija már a szatyorban volt, pár dolog hiányzott még, azt összeszedtem, aztán hipp-hopp indulni is kellett. Feldagadt szájjal indult neki szegénykém az első nagy napnak az Ő kicsi életében, ugyanis reggel két baleset is érte. Az ismételt korai kelés (ezúttal 5-kor keltünk) után egy menetben megpróbálta a 4 méteres szekrénysort (minden tagja összecsavarozva, hogy stabilan álljon tutira) feldönteni egy eséssel, melyet az akasztós szekrényen fejjel tompított, majd a konyhakőből próbált kiharapni egy darabot. A homlokán az azonnali jegelésnek és az Arnica-nak köszönhetően csak egy ici-pici foltocska árulkodik a tettéről, de az ajkát nem sikerült ilyen jól "orvosolni", így egy kacsa hozzá képest nem is rendelkezik csőrrel. Ráadásul a felső ajka nemcsak feldagadt csúnyán, hanem kívül még a bőrt is lezúzta róla. De végülis most a bölcsiről szól a dolog, úgyhogy folytatom ott, hogy:

10:00-ra mentünk, pontosak voltunk, átöltözve 10:00-kor a csoportba igyekezett a kicsi lábaival az én drága másodszülött, számomra még oly kicsinyke babám. Hátra sem nézett amikor szabad utat engedtek számára az ajtók feltárásával, csak szaladt a játékok és a gyerekek közé. Úgy fél óra után nézett körül a teremben, hogy: Tényleg! Én nem is egyedül jöttem ide! Hol is van Anya? Jól érezte magát, öröm volt nézni, hogy eljátszik itt-ott-amott. Még egy kislányt is vígasztalt simogatással és azzal a nagyon finom puszijaival, amikor sírt az anyukája után.

Ezzel együtt számomra sajnos negatív élményként zárult az első találkozás a bölcsivel, mert:
1) úgy érzem, hogy semmi, de SEMMI figyelmet nem szenteltek Ádámra (ezzel együtt rám sem)
2) undorító, hogy a fülem hallatára beszélik ki a gyerekeket és a többi szülőt a gondozónők
3) bicskanyitogató a stílus, ahogy a gyerekekről beszél egyikük (ez meg mit akar itt, azok meg ott mit csinálnak, s folytathatnám)
4) az ebédeltetésnél jobb lett volna, ha inkább nem vagyok jelen, s nem látom a folyamatot.

Vegyük sorra:
1) Akármit kérdeztek, a válaszra senki nem figyelt, akármit kérdeztem, arra sem figyelt senki, hiába próbálkoztam többször is feltenni kérdéseket (pedig tudjuk, hogy nem kell félteni a hangom és fellépésem miatt, s nem vagyok egy észrevehetetlen tagja a társadalomnak).
2) Olyan családi dolgokról beszélgettek az egyes gyerekek kapcsán, amit csupán feltételeznek, hiszen nem látnak a háttérbe. Nálunk a családlátogatás alkalmával az volt a gondozónő érzése, hogy kiegyensúlyozott, boldog család vagyunk, ehhez képest éppen szétesőben van ugye minden, s nem is játszottam el a boldog anyát.
3) Ezt nem is részletezném, mert sírni támad kedvem. Attól, hogy kicsik, s még legtöbbjük nem beszélget, könyörgöm: Ők is EMBEREK! Emberre pedig emlékeim szerint nem mondjuk, hogy ez, azok, helyette sokkal inkább használatosak a személyes névmások (Ő, Ők)..
4) A következő a kép: Gyerekeket az asztalhoz ültetik (állítólag a legkisebbek kapják először az ebédet, ezzel szemben Ádám, aki ma a legkisebb volt, kapta utoljára, ami még önmagában nem is lett volna érdekes) olyan székekre, amiknek nincs támlája, eléjük tesznek két porcelán tányért egymásra, a felül lévőbe belakanalazzák az ebédet, majd beleejtenek egy kanalat (nekünk kettőt), hogy egyenek. Ádám itthon még nem nagyon eszik önállóan, ami részben biztos a kényelmemnek köszönhető, de sokkal nagyobb részben annak, hogy a szem-kéz koordinációja még igencsak fejletlen, s annak nem sok értelmét látom, hogy a kezdeti sikertelenség a későbbiekben kedvét szegje a próbálkozásokban. A bölcsiben azért kaptunk két kanalat, hogy egy legyen Ádám kezében, eggyel pedig én etessem. Ádám elég önfejű (ebből a szempontból épp annyira az apja, mint az anyja), s ha a kezébe kap egy evőeszközt, onnantól kezdve nem hagyja magát etetni, de egyedül még nem megy neki, pusztán csak az ölébe sikerül "pancsolnia" az ételt, a szájáig csak nagyon elvétve jut el egy-egy falat. Itthon egyelőre a sűrűbb ételekkel (tejbegríz, sűrűbb főzelékek) próbálkozott egyedül, de ma a bölcsiben olyan híg spenótot kaptak, mintha leves lett volna. Volt ugyan hozzá (benne) főtt krumpli, de mivel az nem összetörve, hanem kockákban került bele, abszolút nem sűrítette be, csak nehezítette az elfogyasztását. Első próbálkozásra a fele spenótot az ölébe öntötte (egyszerűen esélyem sem volt elkapni a tányért, olyan gyorsan történt mindez), majd úgy az ebédelés felénél a másik felét az asztalra borította. A szájába, s így a gyomrába mindössze talán 3 kanálnyi ebéd jutott, mert ráadásul a vele egy asztalnál ülő kislánynak odahozták úgy a gyümölcsöt, hogy Ádám még nem fogyasztotta el a spenótot (ekkor borította az asztalra a maradékot, mert nyúlt a gyümölcsért). Majd a gondozónő odalépve megállapította az üres tányért látva, hogy: Milyen szépen evett Ádám! Itt erősen kellett összpontosítanom, nehogy csúnyát mondjak (a gyerekek és legfőképp a saját gyerekem érdekében), végül csak annyit mondtam, hogy: Örültem volna neki én is, Ő is, ha a gyomrába is jut belőle, nemcsak a ruhájára, asztalra és a padlóra. A gondozónők ekkor ihogva-vihogva közölték velem: Jaj! Anyuka! Nézzen körül, láthatja, milyen szépen esznek a gyerekek, Ádám is belejön majd 2-3 hét múlva! Kösssssz! Addig simán éhen veszik, mert mint tudjuk, igen jó étvágya van. Azon kívül kibuggyant belőlem a mondat: Hát teljesen őszintén megmondva, ha körülnézek, csak még inkább elbizonytalanodok és megijedek. A mellettünk lévő asztalnál ugyanis Vince a spenótban lévő krumplit és főtt tojást kézzel aprította össze (konkrétan megmarkolta, s addig paszírozta, míg pépként nem ment ki mindkettő az ujjai között), illetve a gyümölcsből szintén gusztustalan ragacsot csinált ahelyett, hogy megette volna. Mindeközben a csúszós, maszatos kezébe így fogta az üveg poharat, amit háromszor ejtett el, s ezzel egyidőben háromszor kerültem infarktus közeli állapotba, mert lelki szemeim előtt szilánkokban láttam mindhárom alkalommal az üvegpoharat (merthogy azt adnak az egy-másfél-két éves gyerekeknek!!!!).

De nem is ragozom tovább, mert délután már egy menetben jól kibőgtem magam, a többi a héten majd csak kijön belőlem, remélhetőleg Ádám alvási idejében! Mindenesetre marha jó, hogy nem elég, hogy a bölcsiben telnek a napjaink, s moshatok majd naponta átlagosan is 4 teljes váltás ruhát Ádámra, ami önmagában nem kis kiadás lesz mind víz, mind pedig mosószer terén, hanem ráadásul még hazaérve a bölcsiből etethetem meg az addigra már félig alvó gyereket, mert a bölcsiben marhára nem tud jóllakni. A támla nélküli kisszékről egyébként úgy 5 alkalommal akart volna hanyatt esni, de sikerült szerencsésen elkapnom mindegyik esetnél.

Holnap igyekszem kicsit korábban leérni vele, hátha még a "vezető gondozónő" nem ér be, s tudok pár szót váltani "négyszemközt" a fiatalabbik Zsuzsikával, aki a családlátogatás alkalmával oly' kedvesnek és bizalomkeltőnek tűnt!Legalább pár támpontot adhatna, mégis mit és hogyan csináljak, mert ez számomra merőben új helyzet, s hiába van már egy fiam, vele ugye nem jártunk bölcsibe, így nem tudom, mit hogy szokás...

Ma délután hozott a postás egy levelet. Ez az idióta, köcsög barom alsó szomszéd képes volt elmenni az Önkormányzat Szabálysértési Osztályára és feljelentett csendháborítástért! Normális???? Február 24-én 9 órára mehetek meghallgatásra, ahol jelen lesz tanú is! Vajon melyik jóképességű ivócimboráját hívta tanúnak? S aznap vajon józanok lesznek? Kíváncsian várom! Csak abban reménykedem, hogy van olyan következetes a jog, hogy Vele fizettet bírságot, ha bebizonyosodik, hogy nincs igaza (MERTHOGY TUTIRA NINCS IGAZA!!!!)! De ismét naív vagyok, hiszen hol lenne ilyen következetes. Azzal együtt pár ismerős ügyvéddel utánanézetek. Már kutakodnak a témában!

Ha alszanak a fiúk, jövök bölcsis beszámolóval, merthogy ma tényleg elkezdtük. Hááááát.... Van mit mesélnem.

Az anyaság áldozat.
Ezért váltak az anyák a Földanya szimbólumaivá.
Ő adott nekünk életet,
őrajta élünk és
az ő testén találunk élelmet.
/Joseph Campbell/

Tegnap délután voltunk a fülészeten kontrollon. Ezúttal ugye csak engem vizsgált a doktornő. A vizsgálat után a következőket mondta: Sokkal szebb, mint november közepe óta (a kezdetek ugye akkorra nyúlnak vissza) bármikor, DE még egy adag antibiotikumot be kell szednem, különben nem fog most sem rendbejönni, illetve még két üveg köptetőt kaptam, amit szintén meg kell iszogatnom.

Ádámot vittem magammal, mivel ugye a hajnali kelés és délelőtti alvás után esélyem sem volt újból elaltatni. Délutánra enyhült az idő, olvadt is a hó szinte mindenütt. Így a sétát Ádám jól viselte, bár babakocsiban ült, mert ekkora útra nem indulok neki anélkül, ha mindent el is szeretnék intézni, amit elterveztem. Végülis 1/2 2-kor indultunk itthonról, 3-kor végeztünk a dokinál, onnan elmentünk a piacra, vettünk ezt-azt, majd haza, mint a málhás csacsi, szatyrot letettem, aztán irány Mátéért az oviba. Nem akart hazajönni, de ezen már fenn sem akadnék... Tegnap kissé szerencsétlenül végződött az oviban a nap, aminek következtében azóta is azt mondogatja, hogy: Anya! Én soha többé nem akarok az oviba menni.
Van a csoportjukban úgynevezett "Francia tornaszer" (ez egy kockákból, hengerekből és rudakból álló, műanyag összerakható "játék", leginkább a mi gyerekkorunkban ismeretes Babilon játékhoz tudnám hasonlítani, az elve ugyanaz, csak jóval nagyobb, s más elemek is vannak benne). Egy rúdja felfelé állt, arra szeretett volna felhelyezni (egész pontosan rácsúsztatni) egy elemet Máté. Erőltette, nem jó irányba állt, így nem ment, aztán hiába szóltam, hogy ebből baleset lesz, ne nyomja olyan erővel, a következő pillanatban megcsúszott az építőelem, s a rúd alaposan állon vágta, aminek következtében belül vagy 3 foga széthasította az alsó ajkát, így dőlt belőle a vér, illetve kívül is elég csúnyán lehúzta a bőrt az álláról. Hála, a fogai nem törtek ki, nem mozdultak meg, bár elég erős ütés érte őket. Szerencsére gyorsan gyógyul neki, de tartok tőle, hogy pár hétig még ott fog díszelegni az arcán a jele a szófogadatlanságnak. Persze a történések után fennhangon kiabált rám, hogy: Buta vagy! Nem szeretlek! Soha többé nem akarok oviba jönni! meg hasonlók, de ez legyen a legnagyobb bajunk, elfelejtjük.

Egyébként az utóbbi időkben sajnos egyre durvább, egyre agresszívebb Máté. Sokszor bántja Ádámot is, elmegy mellette, s látszólag minden ok nélkül fellöki a békésen játszó Öccsét, odajön hozzám, s ököllel belémüt, akkorát, amekkorát csak bír és ehhez hasonló dolgai vannak. Az oviban is sokszor durva a társaival. Azért nem értem, mert bár elő-előfordul, hogy rácsapok a kezére vagy a fenekére bizonyos dolgokért, de nem verem állandóan! Átlag egy héten ha két alkalommal rácsapok, már lehet, hogy sokat mondok! Akkor sem agyonverem, hanem figyelmeztető jellegű az ütés, nagyon figyelek rá, hogy ne lendüljön meg nagyon a kezem.

El vagyok keseredve emiatt, de már látom az alagút végét (hacsak nem lesznek betegek megint a fiúk egy-két héten belül), mert a héten a gyerekorvostól kértem segítséget. Már megvan a név, akit fel kell hívnom időpontegyeztetés végett, s Ő biztosan fog segíteni. Annak idején az Öcsémnek is segített, igaz, neki más jellegű problémája volt.

Ma kicsit később - 5:20-kor - keltünk Ádámmal, Máté aludt 6:20-ig még. Délelőtt szándékomban állt lemenni szánkózni velük, mivel szakad a hó éjjel óta (mostanra itt úgy 30 centi biztosan esett már), de apjuk keresztül húzta a számításaimat. 7 óra előtt nekifogtam az ebéd készítésnek, hogy 10-kor tudjam öltöztetni őket, s indulni, de apjuk későn jött ma haza, aztán még el is tolta az időt, így 11-kor tudtunk volna elkezdeni készülődni. Akkor már nem voltam hajlandó nekifogni, mert a korai kelés korai ebédet és fekvést is jelent. Ez az, amit csak én tudok, hiszen én vagyok folyton velük, én vagyok mindig mellettük. Persze volt sértődés, merthogy én ilyen vagyok, hogy nem lett volna semmi bajuk, ha kivételesen nem 1/2 1-kor, hanem 1-1/2 2-kor ebédelnek, s utána alszanak! Persze, csakhogy: Nem 1/2 1-kor, hanem 12:00-kor ebédelnek normál esetben; ha fáradtak, akkor nem esznek, hisztiznek, s átlendülvén a holtponton aludni sem fognak, ez viszont egyenesen magával vonzza, hogy délután nem lehet velük bírni, s egész délután és este csak kiabálás, sírás, veszekedés következne! Hiányzik ez nekem? Így felvállaltam ismét a mocsok szerepét, s nemet mondtam a szánkózásra.

Most majd' egy órája alszanak a fiúk. Ha felkelnek, összeszedjük a holmit, felöltözünk (előtte megkíséreljük felkelteni apjukat, amire nem tudom, mennyi esélyünk van, hiszen tegnap is 16:50-től 19:30-ig keltettük, mire végre fel is kelt, mert akkor már muszáj volt) s lemegyünk. Most is szakad egyébként, alig látni a szembe házat. Nagyon szép, de ilyenkor szeretnék inkább egy erdő széli tisztáson lévő kandallós házikóban lenni. Onnan aztán lehetne kimenni szánkózni, hóembert építeni, hógolyózni, aztán a kandalló mellett forró teával a kezünkben felmelegedni, úgy játszani a fiúkkal fürdésig, aztán összebújva velük elaludni.

De jó volt egy kicsit álmodozni! Most megyek a dolgomra, mert szerintem perceken belül kelnek a rinaldók!

Megpróbálom lényegretörően, de érthetően összeszedni:

Péntek (22-e):
Ádám és Anya fülészet, mert Ádám ebédnél a füléhez kapott, s igen sokáig és fájdalmasan sírt. Kapott egy csíkot a fülébe, nagy gond nincs, valószínűleg a váladék arra próbált menni, de mivel szívom az orrát, nem lett baj. Én kaptam egy arcüreg röntgen beutalót, el is mentem még aznap megcsináltatni (diagnózis: arcüreggyulladás, de ezt már pár hete tudtam is).

Hétfő:
Anya délelőtt irány OTP, mert pénteken jött egy Sk felbontású levelem (mint kiderült, az informatikai osztály küldte meg a jelszavaimat a 1800 fiókra), meg valami adópapír is (az adóbevalláshoz az éves összesítő elszámolás). Délután kontroll a fülészeten, kaptam megint antibiotikumot (Klimicin), orrcseppet meg még valami gyógyszert (Zyrtec D), levettek garatváladékot, s elküldték az ANTSZ-hez bevizsgálásra. Teendő: Lehetőleg gyógyulni, pihenni (azt mondta a doktornő, hogy receptre írja, csak az a baj, nem tudja, hol lehet beváltani), egyforma (szoba) hőmérsékleten lenni, pénteken délután kontroll ismét.

Kedd:
Anya délelőtt OTP (ezúttal a XX. kerület), aholis megfeleltem az első szűrésnek, s felvettek, így április 5-étől itt dolgozom. Megkaptam két szép ügyrendet a lakáshitel és a jelzáloghitelek témakörében, hf: megtanulni mielőbb!

Szerda:
Ádámmal kontroll Györgyi doktornéninél, mert még elég csúnyán szortyogott. Mivel önkényesen adtam 7 napig az antibiotikumot, szerencsére ezúttal jó hírt hallottunk, elég a köptetőt adni neki, s hétfőn kezdhetjük a bölcsit. Már az igazolást is megkaptuk.

Csütörtök:
Mátéval kontroll a Bethesda-ban a fülészeten. Meglepő módon villámgyorsan végeztünk (Hála érte, akit illet!!!), mert bár 9:30-ra volt időpontunk, mivel ott voltunk már 8:50-kor, hamarabb behívtak bennünket, így végül 9:50-kor kapun kívül voltunk, hazafelé tartva. Rossz hír: A timpanometriai vizsgálat eredménye sokkal rosszabb lett, mint január 4-én, így 3 hét múlva ismét kontroll. Jelen leletünk alapján a diagnózis: Heveny, savós középfülgyulladás. Ha a következő alkalommal is rossz lesz az eredmény, akkor az orrmandula műtét időpontját fogjuk megbeszélni a dokival. Addig orrcsepp, allergiacsepp, melegítés, de oviba menjen (e kettő számomra nem fér össze, de mivel már nem halaszthatom a bölcsit tovább, kénytelen vagyok vinni oviba).

Péntek:
Délután megyek a fülészetre. A közérzetem sokkal jobb, a kutyaugatás szerű, olykor folytogató köhögésem egészen alábbhagyott már, az orrom folyik, néha annyira, hogy 3-4 zsepi sem elég (a jobb fajtákból, nem abból, amiből már elsőre a tenyeremben van a cucc). De legalább tisztul, így talán megúszom, hogy újra szúrni akarják. Nemsoká kiderül.

Egyébként ma 1/2 5-kor keltünk, Ádám akkor rohant át hozzám. Mire végre elaltattam volna mellettem, Máté ébredt, hogy kakilni kell. Kimentem vele, aztán megkíséreltem visszavinni őket a szobájukba! Na akkor ébredt fel mindkettő úgy, hogy vissza se aludtak. Ez volt 5-kor, így gyakorlatilag 1/2 5-től ébren vagyok. Ádámot 10-kor vittem altatni, mert nagyon nyűgös volt. Azóta párszor felsírt, de még nem jött ki. Biztos, majd nemsoká, mert 1-1,5 óránál többet nem szokott aludni napközben, akármi is van. Ma reggel kihagytam a Zyrtec-et, mert így is majd felborulok, nemhogy még azt is bevegyem (olyan vagyok tőle, mint akit falhoz vertek, elájult és nem tud magához térni).

Ovis szülői február 15-én 1/2 5-től, farsang 19-én. Máté jelen állás szerint király szeretne lenni. Ez jó hír, mert ezt a jelmezt még talán én is el tudom készíteni!

Nagyjából ennyi, a mai fülészetről később beszámolok.

Miből tudhatod, hogy magyar vagy?

Több tejfölt használsz, mint ketchupot.
Ha azt mondják, hogy a magyar nyelv olyan, mint az orosz és a többi szláv nyelv és te részletekbe menően ecseteled a magyarok származását.
A paprika legalább olyan fontos mint a só és bors.
Valamelyik rokonod Attila, József, János, László vagy István.
Szereted a Túró Rudit, de nem igazán tudod elmagyarázni a külföldieknek mi a fene az, amíg ki nem próbálták.
A külföldi barátaid megkérdezik, hogy hiszel-e még abban, hogy a Mikulás ajándékot hoz Dec 24-ről 25-re, a válaszod némiképp zavart, hiszen a Mikulás nálunk dec 6-án ajándékoz és amúgy karácsonykor a kis Jézus ajándékoz és az ajándékok már 24-én este 6-kor már ott vannak.
Nem beszélsz teli szájjal.
5 percen keresztül tudsz egy levegővel káromkodni úgy, hogy nem használod ugyanazt a szót kétszer.
Az eljegyzési gyűrűd az ellenkező oldalon viseled.
A vonat még el sem hagyta az állomást, de te már eszed a házi szendvicsed (általában egy fél paprika vagy paradicsom van benne) és többnyire rántott hús van benne.
Egy 79 km hosszú tavat (Balaton) Magyar Tengernek hívsz, és keresztben átúszod.
Soha nem mész el otthonról vizes hajjal, mert megfázol, és mindig viszed a hajszárítót, ha külföldre mész és megdöbbensz, amikor valakinek nincs legalább egy otthon.
Mindig ugyanazon a helyen, vagy széken foglalsz helyet, még akkor is, ha a terem, szoba üres és a te helyed a szoba végében van.
Tudod mi az a pogácsa,dobos torta, kürtőskalács, főzelék, túrógombóc és szereted is őket.
Sokkal találékonyabb vagy ami a csalást illeti bármelyik nemzetnél.
A Micimackó és a Flinstone család sokkal viccesebb szinkronizálva.
Tudod, hogy a rézfánfütyülő rézangyalát igazából egy káromkodás.
Van névnapod, és senki nem érti mire jó az.
Gyümölcsöt használsz leveshez is.
Tudod, hogy minden zseninek vagy hírességnek van magyar kapcsolata, vagy csak szimplán magyar.
Mindenkinek elmondod, hogy a Rubik kocka magyar találmány
Ha töltöttél már magadnak egy pohár "jóféle" tejet, zacskóból.
Esküszöl, hogy a fokhagyma és a mézes tea kiűzi belőled a nyavalyát kevesebb, mint egy nap alatt.
Gyerekként folyton répát kellett enned, és arra a kérdésedre, hogy miért, a szüleid azt válaszolták, hogy azért, hogy jobban tudj fütyülni.
Nehéz elmagyarázni, hogy családnév az első helyen van, vagyis ez nem a keresztneved.
Tudod, hogy a vörösbor és kóla kombináció finom és furcsa, hogy a külföldiek furcsálják.
Ha boldog szülinapot kívánnak meghúzva a füled.
Ha termálvíz vagy fürdő van a városodban, vagy közel hozzá.
Tudod, hogy melyik nemzet adta a legtöbb Nobel-díjast a világnak.
Tudod mi az a tepertős pogácsa.
Ha esőben állsz, megnősz.
El tudsz beszélgetni idegenekkel a buszon, vagy az orvosra várva intim dolgokról, de felháborodsz, ha az anyagi helyzetedről érdeklődnek.
Nem jó a normál méretű párna, vagy óriási vagy nagyon kicsinek kell lennie.
Magyarul beszélsz külföldieknek, de lassabban és hangosabban, hogy "értsék".
Egy olyan nyelvet beszélsz, amit sehol a világon nem értenek, csak a magyarok.
Amikor madártejet kapsz desszertnek.
Nem pazarolod az ételt, a maradékot elteszed másnapra.
A mesék nem úgy végződnek, hogy örökké boldogan élnek, hanem hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak.
A nagyid azzal "fenyeget", hogy ne vágj pofákat, mert úgy maradsz.
Saját erős paprikát termesztesz az udvaron, vagy az erkélyen kis cserépben, hogy garantáld az erősségét.
Külföldiek nem értik, ha azt ecseteled, hogy ne egyenek görögdinnyét augusztus 15-e után, mert Lőrinc belepisilt.

Szombaton reggeli után a konyhában rajzolgatni kezdtünk (a fiúk és én), s megdöbbenve tapasztaltam, hogy fejlődök! Én, aki általánosban mumusként tekintettem a rajz tantárgyra (hacsak nem szerkeszteni kellet, merthogy ez aputól inkább közelebb állt hozzám), egész jól haladok. Ha az embernek gyerekei lesznek, hirtelen arra is képes, amitől addig tartott, amit elképzelhetetlennek vélt. Azért tévedés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy Picasso, Van Gogh vagy társaik...

Ami a lényeg: A fiúk felismerni vélték a különböző rajzokat, Ádám örömmel mutogatott a könyvecskéire, s a rajzokra felváltva, mutatva, hogy melyik-melyik.... Most pedig beszéljenek tovább a képek helyettem:

A színe nem az igazi, de ez eredetileg egy csacsi:

Cica:

Malac:

Boci:

Liba:

Kecske:

Egér:

Autó:

Busz:

Villamos (Máté külön kérésére nagyon sok kerékkel):

Fürdésnél gondoltam egyet, fogtam a kisollót, hogy Ádám füle körül kiigazítom a haját, mert már rettenetesen hosszú volt neki, s igen furán állt egy-egy sapka-levétel vagy izzadás után. Édesen megfogta az első lehulló hajtincset, mutatta, majd amikor vázoltam neki, mi is történik, mutatta a fejecskéjét mindenhol, hogy még hol vágjam le neki. Így aztán megtörtént a részemről már régen várt hajvágás. Úgyis elhatároztam, hogy bölcsikezdésre megnyírom, így most kicsit korábban ugyan, de túlvagyunk rajta. Íme a végeredmény:

Ma délelőtt voltam a XX. kerületben munka megbeszélésen! Felvettek! Április 2-án vagy 5-én kezdek! Nehéz lesz, mert más terület, mint amiről eljöttem szülni, de megcsinálom, mert meg akarom csinálni!

Kezdem azzal, hogy a képek az otthonunkról kategória kissé ironikus ez esetben! Folytatom azzal, hogy elnézést kérek minden ronda szóért, minden káromkodásért, és a stílusért, de betelt a pohár, elegem van, bárcsak tudnék valamit tenni stb.

Történt ugyanis a következő:

Ma este, 20:15 perc: Csengetnek. Ajtót nyitok. Ki áll ott? Na ki? Talán már páran kitatálták, igen, az alsó szomszéd, kabátban, talpig alkohol bűzben, mosdatlanul, borotválatlanul, undorítóan!!! Bárgyú tekintettel közli: (a következő párbeszéd hangzott el köztünk)

- Szia! Mi már ismerjük egymást!
- Ez erős túlzás, párszor már valóban zaklattál a vélt vagy valós sérelmeid miatt. Miben segíthetek?
- A zaj érdekében tudnánk valamit tenni?
- Tessssék?
- Igen, jól hallod! A zaj érdekében tudnánk valamit tenni?
- Ne haragudj? Miről beszélsz?
- Arról, hogy szétmegy a fejem, mert egész nap ezt a dübögést hallgatom reggeltől estig?
- Ezt? Mármint úgy érted, hogy most dübögést? Tőlünk? Melyik gyerektől? Amelyik a szobájában alszik, vagy amelyik a nagyszobában mellettem próbált, amíg be nem csengettél?
- Te tényleg nem veszed észre magad?
- Ééééén? Nem én zaklatlak egyre másra alkohol mámorosan Téged!
- Vegyél vissza, talán add meg a kellő tiszteletet?
- Neked? Aki most is alkoholbűzösen állsz itt az ajtómban és a szemembe hazudsz? Mire fel?
- Akkor mikor tudnánk ezt megbeszélni?
- Mit?
- Az állandó zajongásotokat?
- Mit? Öreg! Ha nem tudsz panelban élni Bazd meg, akkor költözz el!
- Éééén?
- Hát nem is én? Amíg Te be nem költöztél ide, addig béke és nyugalom volt ebben a házban!
- Én költözzek el?
- Igen! Én már ugyanis itt laktam a gyerekeimmel, amikor Te beköltöztél és senkinek semmi baja nem volt velünk. Amióta itt laksz, azóta csak a baj van, mert engem utálnak a Te undorító bűzöd miatt, azt vélve, hogy a pia és cigiszag tőlem ered (ami tőled terjeng a házban) és még te is engem cseszegetsz, amiatt, mert nem tudsz panelban élni mások zajával! De tudod mit!? Hívjál rendőrt, tegyél feljelentést csendháborításért, most még meg is teheted, mert felordítom az egész házat, hogy mindenki megtudja, milyen egy tapló vagy!
- Én nem folytatom tovább ezt a beszélgetést!
- Nem is hívott senki beszélgetni, de van egy javaslatom a számodra! Bérelj egy kriptát, és költözz oda, ha csak síri csendben tudsz élni, de ne panelban élj!

Még most is remegek az idegtől, hogy egy ilyen senkiházi, tetű, bunkó, köcsög, állat, barom, alkoholista, gusztustalan, mocsok alak megkeseríti emberek életét! És ha nem gyerek élne felette, akkor kire fogná a leginkább az alkoholizmusa okozta belső dübörgéseket az amúgy igencsak üres fejében? Akkor kit zaklatna, kit baszogatna folyton a házban lakó másik kb. 80-90 ember okozta, normál életvitelből adódó különböző hangok miatt? És miért kell pont nekem kifognom egy ilyen faszt?

A legjobban csak azt sajnálom, hogy Máté még nem aludt, így premier plánban látott, hallott mindent, az első sorban ülve a nagyszobában az ágyon. Amikor a faszi elment, szegénykém remegett, megijedt, s nem értette a helyzetet, hogy miről beszél, hiszen olyan csend volt, hogy egymás mellett fekve (a fejünk összeért) annyira suttogtunk, hogy alig hallottuk egymást!? Aztán egy ölelés közben azt mondta nekem:
- Anyuci! Én azt hiszem, hogy ennek a bácsinak nem működik az esze!

És milyen igaza van!?!?!? Csak remélni tudom, hogy nem lesz nyugtalan a fiam éjszakája, mert kezdek annyira qrvára pipa lenni erre a köcsögre alattunk, hogy félek, nem állok jót egyszer magamért...

Nem akarok az ő szintjére alacsonyodni, de már-már sikerül, mert annyira felbőszít, hogy azt elmondani sem tudom! Most pedig leírom a vágyamat csupa nagybetűvel, mert hiszem, hogy egyszer teljesül, hiszem, hogy a Jó Isten megsegít és valóra válik a kívánságom:

BÁRCSAK LENNE ANNYI PÉNZEM, HOGY AJÁNDÉKBA ADHASSAM VALAKINEK EZT A LAKÁST! HA EGYSZER NYEREK/KAPOK ANNYIT, HOGY TUDOK EGY KIS HÁZAT VENNI MAGUNKNAK, AKKOR EZT A LAKÁST AJÁNDÉKBA ODAADOM EGY NÉGY GYEREKES CSALÁDNAK, EGYETLEN KIKÖTÉSSEL, HOGY A LEGNAGYOBB GYEREK ÚGY 6 ÉVES LEHET MAX! BÁRCSAK NYERHETNÉK! NEM KÉNE TÖBB, CSAK EGY KIS HÁZRA VALÓ!!!!

Kezdem azzal, hogy nincs olyan ember a földön, akinél ne várnám jobban, hogy ezeket a bejegyzéseket vidám hétköznapokról, oviról, bölcsiről, fejlődésről, sikerekről szóló bejezgyések váltsák fel végre!!! A helyzet viszont adott, a közösség "gyönyörét" élvezzük nap, mint nap, hétről hétre.

Mivel ugye vasárnap Ádámnak igen magas volt a láza, s mindkét fiú NAAAGGGYON RONDÁN köhög, így hétfőn elmentünk (bölcsi helyett) a doktornénihez. 9:25-kor kértem ki a kartonokat, ami miatt még kicsit aggódtam is, hogy talán túl korán vagyunk, mert nagy betűkkel ki van írva a váróban, hogy kartont kikérni leghamarabb a rendelési idő kezdete előtt fél órával lehet. (Volt ugyanis már rá példa, hogy 32 perccel a kezdés előtt erre hivatkozva várakozásra intettek.) A karton kikérése után vártunk, vártunk és még mindig vártunk. 10:00-12:00-ig van rendelés hétfőn, ezzel szemben 10:30-kor hívták be az első kis beteget, aztán a másodikat, a harmadikat... Ekkor már kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaha is bejutunk, végül aztán negyedikként mehettünk. Máté nagyon ügyes volt, egyedül állt a doktornéni elé, s egy szó nélkül tűrte, hogy meghallgassa elől-hátul, illetve, hogy belessen a torkába. Az utóbbi időben sokat ügyesedett, komolyodott e téren. Muszáj is volt neki, mert ugye szinte minden héten megyünk egy orvoshoz, de van, hogy egy hét leforgása alatt akár 3 rendelőben is megfordulunk.
Még nagyobb meglepetés volt számomra, hogy Ádám is egyetlen hang nélkül tűrte a vizsgálatot. Meg is dícsérte Őt a doktornéni meg Andi néni is.

Máté nem olyan vészes, neki elég a Stodalt adnom továbbra is (3 napja adom már nekik), de Ádám mellkasa (számomra is hallhatóan) sokkal rondábban szörcsög, így neki napközben Stodal, de reggel Mucopront szirup kell, illetve kaptunk antibiotikumot, ha holnap délig lesz még láza, kezdjük el azt is. Ettől féltem! Ha egyszer antibiotikumozunk, utána majd mindig az lesz! Curam DUO-t írt fel a doktornő, de persze ez hiánycikk a patikában (bár csendben jegyzem meg, múlt hét kedden Máté is ezt kapta, s akkor még volt belőle!), úgyhogy adtak helyette Augmentin DUO-t. Állítólag pont ugyanaz a két gyógyszer! (De akkor miért fut két néven, s mi dönti el, hogy így vagy úgy hívják, amikor eldöntik, hogy szedni kell? Tudom, sokat akadékoskodok, de számomra nagyon gyűlöletes, ahogy ez a világ működik. Minek ennyi gyógyszergyár, ha egyszer ugyanazt gyártya mind? Valóban ugyanaz a hatóanyag, és mennyiségre is? Akkor itt jön be megint, hogy attól függ, mit írnak fel, hogy az orvost melyik gyógyszergyár vásárolta meg!)

Mindegy is, hiszen ezen sajnos változtatni nem tudok! Nem is akarom megváltani a világot, hiszen sokszor még a családom terelgetése is nehezen megy (vagy éppen sehogy).

A doktornéninél várva egyébként találkoztunk még három másik gyerkőccel (Barbi, Vince és Zsombor), illetve egy anya-nagymama párossal a csoportunkból (Dominik anyukája, nagymamája). Kiderült, hogy Barbi bárányhimlős. Azóta azt lesem, hogy vajon Máté hazahozta-e, vagy pont ezt kikerülte a kis szervezete, s ha igen, vajon miért? Szeretném, igen NAGYON SZERETNÉM, ha elkapnák most, letudnánk ezt is, mert ez a tél már úgyis erről szól! Még jó, hogy a bölcsőde kezdés és a szabadságom úgy alakul, ahogy... Különben már állhatnék sorba a Munkanélküliek központjában!

Egyébként ahogy várható volt, én is benne vagyok ismét nyakig. A fiúk azóta jobban vannak, Máté nagyon ritkán köhög csak párat, Ádám még elég csúnyán nyomja. Máténak 6 napja nincs láza, Ádám viszont még tegnap délutáni alvásból 37,8-cal ébredt, estére is volt 37,3-a. Ma még nem volt lázas, de szerintem ébredéskor esélyes, hogy megint az lesz.

Az antibiotikumot úgy kaptuk egyébként, hogy ha kedden délutánig lesz láza, akkor este kezdjük el. Elfelejtettem bekeverni, így nem kezdtük el. Megint az én hanyagságomnak köszönhetően! De adom a köptetőt, megteszek mindent, ami segíthet a gyógyulásban a fiúknak, így nem érdekel semmi és senki! Nincs lelkifurdalásom és kész! Ha ma 37,5 fölé megy a hője, akkor estére talán elkezdem majd. Egyébként az elmúlt éjjel jelentősen jobban aludt. Máté már két éjjelt aludt végig, nem sírt fel, nem ébredt. Mondjuk, ez is érdekes, mert ha itthon van, akkor általában nem vándorol, viszont ha ovi van, akkor legalább egyszer jön át éjszaka!